Vállalati rendezvényszervezés Budapesten és környékén

Vállalati rendezvényszervezés Budapesten és környékén

Vállalati rendezvényszervezés a legjobbak segítségével

 

Amennyiben Budapesten vagy környékén keres rendezvényszervezéssel foglalkozó csapatot vállalata számára, akkor a lehető legjobb helyen jár! Nálunk a magas színvonal minden egyes rendezvény esetében garantált! Egy céges rendezvény megszervezése korántsem könnyű feladat, így akire ez a feladat hárultbizonyára szívesen vesz egy kis segítséget – keressen minket, örömmel a rendelkezésére állunk!

 

Prémium catering szolgáltatás és csodálatos helyszínek budapesti vállalati rendezvényekhez

 

Többféle rendezvénytípusról beszélhetünk vállalati rendezvény esetén is, hiszen lehet, hogy a helyszín adott és csak a catering, illetve a dekoráció hiányzik, a másik esetben pedig a helyszínről is gondoskodni kell. Bármelyikről is legyen szó, ránk számíthat mind lenyűgöző helyszínek, mind isteni menüsorok terén, Önnek csupán választania kell! Saját óriási eszközparkunknak és modern technológiával ellátott, ugyanakkor a hagyományos gasztronómiai vonalat is megőrző konyhánknak köszönhetően szinte minden kérésnek eleget tudunk tenni, ami csak felmerül.

 

Rendezvényszervezés vállalatok számára exluzív szolgáltatással

 

További előnye csapatunknak, hogy nem csak a cateringet és a helyszínt biztosítjuk, de igény esetén a dekorációval és a technikai felszereléssel sem kell bajlódnia, ezt a terhet is levesszük a válláról. Válasszon a vállalata profiljához leginkább illő stílusok, kiegészítők, színek közül, és élvezze, hogy pontosan azt kapja a rendezvény során, amit elképzelt!

 

Amennyiben szeretne könnyedén és gyorsan ajánlatot kérni vállalati rendezvényszervezés szolgáltatáshoz Budapesten vagy környékén, most ide kattintva pillanatok alatt megteheti online!

 


címkék: Akadémia Catering, Exkluzív rendezvényszervezés, Rendezvény, Rendezvényhelyszín, Rendezvényszervezés







BLOG


Eventrend G nyilatkozat

Minden idők legnehezebb időszakát éli a turizmus, a vendéglátás és a rendezvénypiac.

Holdfény, avagy a “ház” száraz tokaji bora

A tiszta égbolton megjelenő keskeny sarló-forma, a narancsosan izzó telehold a tengerparton, a felhőfoszlányok közé rejtőző ezüstös fény éppúgy megihlette Csontváryt, mint Debussyt vagy Beethovent. A csillagok, a Hold, a Nap fontos szerepet játszottak ősidők óta a parasztember életében, nem véletlen tehát, hogy a Villányi borvidéken találunk pl. Csillagvölgyet, míg Mádon, a Tokaji borvidék talán legfontosabb településén Holdvölgyet. Ezek emblematikus dűlők, s nevüket szinte mindig kölcsönzik borászatoknak is.

Hungarian Wedding Awards (Fotó: Kondella Misi Photography)

Ha az ember bulvársajtót olvas, igencsak megoszlanak a vélemények a házasságról. Az újságírás alap tézise: good new is no news (a jó hír nem hír)! Az olvasók ki vannak éhezve a negatív hírekre, a botrányos válásokra, a nagy megcsalásokra és megcsalatásokra, szétköltözésekre, de a szkeptikus véleményeket szociológiai vizsgálatok is alátámasztják. Az éremnek azonban van egy másik oldala is: főúri házasságkötéseket leszámítva talán soha korábban nem szerveztek a maiakhoz fogható esküvőket. Ezek szervezése szinte önálló szakmává vált.



New York Café TripAdvisor